|
2012. január 27. |
|
A 2013-tól bevezetendő járási rendszert, illetve az önkormányzatok mozgásterét is érintette röviden Kiss Ferenc két ülés közötti beszámolója a kömlődi képviselő-testület csütörtöki ülésén, miután a megyebeli települések vezetői is egy ezzel kapcsolatos tájékoztatón vettek részt a napokban. A polgármester ugyanakkor azt is elmondta: úgy érzi, számos kérdés még igen képlékeny, s további, különböző szintű egyeztetések várhatók.
|
|
Bővebben...
|
|
|
2012. január 27. |
|
Gyönyörű, meseszép! – hangzottak sorra a dicséretek pénteken Vanya Bélánétól a környei Polgármesteri Hivatalban, amelynek felújítása 2010 márciusában zárult le. Margit néni azóta sem járt az épületben, s 90. születésnapjára azt kérte, szeretné megnézni. Szinte minden helyiségbe bekukkantott, s még az emeleti tárgyalóba vezető lépcsősor sem jelentett számára akadályt. |
|
Bővebben...
|
|
|
2012. január 27. |
|
Zsúfolásig megtelt csütörtök este az oroszlányi művelődési központ kamaraterme a Gárdonyi Géza városi könyvtár író-olvasó találkozóján. A vendégeket Takács Tímea intézményvezető köszöntötte, külön is Csáky Pált, a felvidéki politikai élet meghatározó alakját, volt szlovák miniszterelnök-helyettest, aki Hullámvasút című kötetének bemutatója alkalmából érkezett a bányászvárosba.
|
|
Bővebben...
|
|
|
2012. január 27. |
|
Kérdés, hogy hol ebédel ma? Nem tudja mit főzzön ebédre, akkor ajánlom a Stúdium étterem mai ajánalatát. Tekintse meg itt!
Ha vendéglátáshoz hidegtálat szeretne kattintson ide! |
|
|
2012. január 26. |
|
Tizenhárom szolfézs tanszakos kisdiák vizsgázott szerda délután szülei, nagyszülei és az intézmény pedagógusainak érdeklődése közepette a környei általános iskolában. A tanszakot szeptemberben indították el, s vezetője, Saltzer Géza bízik benne, hogy ezzel a hangszeres képzés kiváló alapjait teszik le.
|
|
Bővebben...
|
|
|
2012. január 26. |
|
A Peron Music Alapítvány 20 éve biztos pont az élő zenében érdekelt fiatalok számára. Tehetségkutató rendezvények, fesztiválok, és zenei műhelymunka segíti az ifjú zenészeket. Azért továbbra is mindenkori cél maradt az ifjú tehetségek megmutatása. Erre most is sor kerül, mégpedig Budapesten a Dürer Kertben több megyei zenekar fellépésével.
tovább>> |
|
|
2012. január 26. |
|
Tatabányán a Panoráma lakóparkban ikerházakat építünk. Igényeik alapján előjegyzést veszünk fel az építéssel kapcsolatosan. Jelenleg erre az ikerházra várunk jelentkezőket: |
|
|
2012. január 26. |
|
Szaktanácsadás: A legelső tanácsadástól kezdődően az Ön egyedi igényeinek megfelelő terméket és műszaki megoldást ajánljuk a figyelmébe.
Gyártási dokumentáció készítés: Az Ön elképzelései és átadott dokumentumai, illetve a felmérések alapján elkészítjük a szükséges statikai és kiviteli terveket, hogy kivitelezhessük az Ön által megrendelt terméket.
Kivitelezés, beépítés: Az Ön által megrendelt terméket a hosszú élettartamának és megbízható működésének érdekében, első osztályú minőségben készítjük el és csak a legtapasztaltabb, munkájukra igényes beépítőkkel építtetjük be határidőre.
Vásárlás utáni szerviz: Termékeink megvásárlása után sem hagyjuk Önöket magukra, akár információra, vagy segítségre lenne szükségük, készségesen állunk az Önök rendelkezésére. bővebb információ a honlapon >> |
|
|
2012. január 26. |
|
Egyik fő tevékenységünk a Mérnöki tevékenység. Ezt a tevékenységet a következők szerint csoportosíthatjuk:
1.Nyílászárók tervezése; 2.Szerkezetek tervezése; 3.Gépipari tervezés. Munkánkat minden esetben, az Ön egyedi igényeinek maximális figyelembevételével végezzük teljes részletességgel. Ismerje meg tevékenységünket itt.
|
|
|
2012. január 26. |
|
A rászorulóknak olcsóbb lehet a gáz, az áram és a távhő
Ügy alakulhatnak át a közüzemi szolgáltatások lakossági tarifái, hogy a fogyasztók egy szűk köre rászorultsági alapon jóval olcsóbban juthatna gázhoz, áramhoz, távhőhöz vagy akár vízhez, ha a kormány elfogadja a Magyar Energiahivatal javaslatát. Ez azt jelentené, hogy a többi háztartás számára egy újabb díjelemmel bővülnének a számlák. Kidolgoztunk egy olyan javaslatot, miszerint a fogyasztók egy szűk köre rászorultság alapján, nagyon nyomott áron juthatna hozzá az áramhoz, a gázhoz, a távhőhöz és akár a vízhez is. Lenne azonban egy másik fogyasztói kör is, amelynek tagjainak magasabb lenne a számlája, kifizetnék azt az árat, amely közelebb van a szolgáltatók elképzeléséhez - erről beszélt Horváth Péter, a Magyar Energiahivatal (MEH) elnöke a HVG.hu-nak adott interjúban tegnap. Hozzátette, azok lehetnének ennek a rendszernek a kedvezményezettjei, akik valóban rászorulnak. - A kulcs az, hogy a fogyasztó kérje a jutányos szolgáltatást - mutatott rá az elnök, aki arra is kitért, hogy a rászorultságot igazolni is kellene. tovább >> |
|
|
2012. január 26. |
|
Első körben tárgyalta szerda délután a szákszendi képviselő-testület az ez évi költségvetési előterjesztést. Mint azt az anyag bevezetőjében László Kálmán polgármester, a napirend előterjesztője megállapítja: A 2012. évi koncepciót az önkormányzata tavaly november 23-án tárgyalta, s már akkor látható volt, hogy az állami támogatások nagysága az előző évhez képest nagymértékben csökken. Az országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény véglegesítette a normatívák nagyságát, mely szerint a község 6,4 millió forinttal kap kevesebbet az előző évhez viszonyítva. Több mint hárommillióval csökken a normatív támogatás, s ehhez az összeghez hasonló nagyságrenddel marad kevesebb helyben a személyi jövedelemadóból is. Mindez mintegy tíz százalékos forráselvonást jelent az állami támogatásokból.
|
|
Bővebben...
|
|
|
2012. január 25. |
|
Schmidt Csaba polgármester, Dr. Kancz Csaba alpolgármester és Pleier Tamás önkormányzati képviselő a Városházán találkozott a kaposvári országos diákolimpián sikeresen szereplő Óvárosi Középiskola és Szakiskola futsal-csapatának tagjaival. |
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 1 - 16 / 1830 |